A XII. kerület polgármester nem elsőre és nem is utoljára veszi humorosra a figurát a Fővárosi üléseken. Most a Duna bevezetését szeretné elérni a Nagykörútra. Természetesen a beterjesztésében rendesen odabököttElolvasom

A kórházak és az egészségügy után, most Magyar Péter a gyermekvédelmet vette célba. Közösségi oldalán intézett bejegyzésében a Fejér vármegyei Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság volt vezetőjét faggatta volna. Azonnali válaszokatElolvasom

A szervezett és ajánlott szűréseken való részvétel ingyenes, és életet menthet! November 16-án, szombaton 8 és 14 óra között ismét ingyenes szűrőszombat lesz a Józsefvárosi Szent Kozma Egészségügyi Központban, aholElolvasom

Villamosmegállóba hajtott egy teherautó hétfő délelőtt Budapest nyolcadik kerületében, a Könyves Kálmán körút és a Vajda Péter utca kereszteződésénél. A tehergépkocsi hét járműnek is nekiütközött, valamint a jelzőlámpák is megsérültek.Elolvasom

Magyar Péter sajtótájékoztatója után vált ismertté, hogy a hangfelvételt Hanzel Henrik készítette, amit a producer/menedzser saját maga osztott meg a Facebookon. Azt írta: „állampolgári kötelességének érezte”, hogy azt nyilvánosságra hozza:Elolvasom

Egy kétemeletes épület második emeleti lakásában berendezési tárgyak kaptak lángra. A helyszínre két gépjárműfecskendőt, illetve egy magasból mentő szert riasztott a fővárosi műveletirányítás. A tűzoltók egy vízsugárral eloltották a tüzet.Elolvasom