Orbán nem úgy gondolta

Szárnyas Hangya

Orbán Balázs politikai tanácsadó most is rossz tanácsot adott, de nem úgy gondolta, ezért elnézést is kért közösségi oldalán a megsértettektől.

Mint azt mi is megírtuk, Orbán politikai tanácsadója aki Balázs, igen félreértlemezhető nyilatkozatot tett az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban és igen szerencsétlen páthuzamot vont a z 56-os magyar eseményekkel.

Miután főnöke a szokásos heti rádiós fellépésében kritikával illette emberét – ilyen is régen volt – Orbán Balázs revideált.

Nem állt szándékomban félreérthetően fogalmazni 1956 ügyében. Hiba volt részemről, és ha ezzel valakit megbántottam, akkor ezért elnézést kérek.

Megerősítem, hogy ha szükség lesz rá, én ott leszek fegyverrel a kezemben a Corvin köznél.

Mérceként pedig nem azoknak kell megfelelnem, akik a kommunista utódpártban ülnek ma is, nem azoknak, akik lovasrohamot vezényeltek ellenünk 2006. október 23-án, nem azoknak, akiket külföldről fizetnek, és nem azoknak, akik csak a nőkkel szemben keménykednek.

Hanem elsősorban a saját családom már nem velünk lévő tagjainak kell megfelelnem, akik életüket adták a hazáért a szovjetek elleni küzdelemben, mint egyik dédapám; vagy szabadságukat adták a hazáért akkor, amikor a kommunista rendszer koncepciós per keretében börtönbe zárta őket, mint az egyik nagymamám. Az ő emlékük és minden ‘56-os emléke legyen áldott!

Közösségi oldalán fotókkal is illusztrálta, hogy családja mennyire hazafi.

Áldott legyen az Orbánok neve!

Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt


Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük