A Tungsram gyárterület jövője volt a Design Week 2025 kiemelt szakmai eseményének fókuszában. Urbanisták, építészek és fejlesztési szakértők indítottak párbeszédet az egykori ipari zónában rejlő hatalmas potenciál kiaknázásáról és a területnek a városszövetbe való sikeres integrálásáról.
A Design Week 2025 rendezvénysorozat kiemelt eseményeként október 17-én különleges, szakmai célú kiállítást, bejárást és kerekasztal-beszélgetéseket tartottak a bezárt Tungsram gyár óriási területén. Az esemény célja az volt, hogy elindítsa a szakmai diskurzust a helyszín jövőbeli fejlesztési lehetőségeiről, fókuszban a területben rejlő potenciállal és a városszövetbe való sikeres integrációval.
Az eseményt Szakál Andrea és Probstner Petra szervezők egy élményalapú, nyolc állomásból álló pop-up kiállítással vezették fel, amely a Tungsram gyár történetét az egyedi helyszínen talált tárgyakon keresztül mutatta be. A bejárást követően kerekasztal-beszélgetések keretében urbanisták, építészek, valamint a közösségi ingatlanfejlesztés képviselői vettek részt, többek között Baróthy Anna (S39 Hybrid Design), Prof. Dr. Csontos Györgyi (Óbudai Egyetem – Ybl Miklós Építéstudományi Kar), Herczeg László (építész), Hory Gergely (BME Építészmérnöki kar, urbanisztika tanszék), Kiss Gábor (Ingatlanfejlesztői Kerekasztal, Metrodom), Pósfai Zsuzsanna (Szövetség a Közösségi Ingatlanfejlesztésért), Nagy Csaba (építész, Archikon) és Lamos Péter (építészmérnök, Veszprém 2030 Kft. ügyvezető, Várpalota város főépítésze).
A szakértők egyöntetűen egyetértettek abban, hogy a Tungsram területe elképesztően sok erőforrással bír, ugyanakkor a hasznosításának nagyon összetett és komplex szemléletet kell tükröznie. Kiemelték, hogy az ipari és technológiai örökség mellett fontos a helyszín egykori közösségformáló szerepének szellemiségét is figyelembe venni, hiszen a gyár Újpest és környékének éltető energiája volt.
A beszélgetések során az is elhangzott, hogy a terület újrahasznosítási folyamata során kiemelt figyelemmel kell lenni a közösségi szempontok integrálására. A szakértői párbeszédek alapján elengedhetetlen, hogy a terület ne maradjon elzárt terület, hiszen korábban a gyár körül erős humán és kulturális háló, vibráló élet volt. A területet mindenképpen meg kell nyitni a városrész felé, ami az utcaszerkezetek feltárásával érhető el, ezzel lehetővé téve, hogy a városszövet folytatódjon az egykori gyár területén. Mindemellett a fejlesztésnek biztosítania kell, hogy a terület aktívan bekapcsolódjon a környéken élők életébe.
A panelek során körvonalazódott, hogy a terület fejlesztésében az értékekre építő, a helyi adottságokat figyelembe vevő, komplex szemlélet indokolt. A résztvevők szerint egy fejlesztés akkor lehet igazán sikeres, ha párbeszédre épül, és képes az ipari örökség karakteres elemeit kreatívan beépíteni az új funkciókba, miközben a fenntarthatósági szempontokat is érvényesíti.
A szervezők célja, hogy a Design Week keretében elindított párbeszédet fenntartsák, és a jövőben is aktív platformot biztosítsanak a Tungsram területét érintő szakmai diskurzus folytatásához.
- Nem írt igazat a BLIKK – Helyreigazítást kér Újpest ÖnkormányzataTitokzatos szemétügy Újpesten: ázsiai utcaseprőkbe botlottak a lakók, senki nem tudja, kinek dolgozott a külföldi brigád – címmel írt a BLIKK egy cikket, amelyben azt állítják, hogy a kérdésükre nemElolvasom
- Nagy tűz Zuglóban: teljes terjedelmében égett egy ikerház egyik lakásaIkerház gyulladt ki Zuglóban. Nagy erőkkel vonultak a tűzoltók hétfő hajnalban a XIV. kerületi Kalocsai utcába, ahol kigyulladt egy ikerház egyik lakása, valamint az ingatlanban és az udvaron felhalmozott nagyElolvasom
- Tájékoztatás a 2026. évi nyári igazgatási szünetrőlBelváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala. Tisztelt Ügyfeleink! Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Képviselő-testület döntése értelmében a Polgármesteri Hivatalban a 2026. évi nyári igazgatási szünet 2026. július 27-tőlElolvasom
- Amikor Kőbánya átlépett a sínek fölött – a Jászberényi úti felüljáró történeteA biztosan fellelt adatok szerint a Jászberényi úti felüljárót 1972-ben építették, és 1973. augusztus 17-én adták át a forgalomnak. A X. kerületben, az újszászi vasútvonal fölött ível át; 526 méterElolvasom
- Holnaptól csak aplikációval fizetheted a parkolásodA digitális átállás után csak applikációval, SMS-ben és telefonhívással lehet kifizetni a parkolást Budapesten, ezzel több mint háromezer, a városképet elcsúfító, a korábbi visszaélések szimbólumának is tekinthető parkolóautomata leszerelésére leszElolvasom
Hirdetés






