Lomtalanítás a VII. kerületben ekkor
Az FKF kérése, hogy mindenki a meghatározott időpontban és csakis a háztartásban feleslegessé vált nagydarabos hulladékokat helyezze ki az utcára. Az FKF a kerületet 2 körzetre osztotta fel: · a Belső- ésElolvasom
Ünnepeld a Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóját a Kék Pelikannal!
1989 forintos jegyekkel, filmzeneklippel és közönségtalálkozóval ünnepli a Kék Pelikan a Magyar Köztársaság kikiáltásának 35. évfordulóját október 23-án. A filmet forgalmazó JUNO11 Distribution akciójának az Art+ Cinema, a Cirko-Gejzír ésElolvasom
A 133.-ból a 20. helyre lépett egy év alatt a Magyar Posta
Az Egyetemes Postaegyesület (UPU) megalapításának 150. évfordulója alkalmából nyilvánosságra hozta a világ postáinak fejlettségi szintje alapján összeállított éves listát. A Postai Világnapon Bernben tartott éves ünnepi ülésen dr. Balczó BarnabásElolvasom
Meghalt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke
Életének 85. évében csütörtök hajnalban meghalt Kozma Imre atya, katolikus pap, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – közölte a karitatív szervezet az MTI-vel.Elolvasom
Böröcz László állításai
index.hu – Az I. kerületi önkormányzat távozó vezetői szeptember utolsó napjaiban mintegy 70 millió forintnyi jutalmat és végkielégítést fizettek ki egymásnak, a jegyző pedig utasításba adta, hogy az önkormányzat levelezésénekElolvasom
A Mi Hazánk közleménye
A Mi Hazánk egyetlen párttal sem kötött koalíciós megállapodást! A média egy részének, valamint a Momentum képviselőinek hazug és csúsztató állításaival szemben, a Mi Hazánk Mozgalom egyetlen párttal sem kötöttElolvasom
A fogdában írta alá az alakuló ülés meghívóját a korrupció miatt letartóztatott óbudai polgármester
Bár letartoztatás alatt van Óbuda polgármestere, ennek ellenére meghívót küldött a kerület alakuló ülésére. Mint ismeretes Kiss Lászlót még szeptemberben tartóztatta le, majd küldte fogdába a politikus, korrupció gyanújával.Elolvasom
Orbán zsarolható?
A Házelnök megint elvette a szólás jogát a parlamentben. Most éppen Gyurcsány Ferenctől. A voltminiszterelnök Orbán és Putyin közötti kapcsolatról, árulásról, egy esetleges zsarolásról beszélt, hivatkozva a magyar miniszterelnök 2009Elolvasom
Airbnb típusú szálláshelyek leáldozhatnak a VI. kerületben
Soproni Tamás Terézváros polgármestere szándékai szerint tiltásra kerülne Airbnb-típusú szálláshelyek kiadása és üzemeltetése a kerületében. Több ezer embert kérdezett meg és az eredményről közösségi oldalán is beszámolt. Eredmények: Összes szavazat:Elolvasom
Orbán nem úgy gondolta
Szárnyas Hangya Orbán Balázs politikai tanácsadó most is rossz tanácsot adott, de nem úgy gondolta, ezért elnézést is kért közösségi oldalán a megsértettektől. Mint azt mi is megírtuk, Orbán politikaiElolvasom









